Mélység

Ha ÉN IDŐ, akkor pedig ideje kilépnünk a felszínről és elmerülni a mélységekbe,
ahol elengedjük a felszínességet, és megengedjük magunknak, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre menjünk.

Ehhez viszont bátorság kell. Annyira megszoktuk a felszínes életünket és sodrást, hogy szinte elképzelni sem tudjuk, mit jelent elmélyülni.

Az elmélyüléshez idő is kell. Idő és bátorság. Amikor huzamosabb ideig élünk a felszínen, akkor már fényévekre vagyunk valódi önmagunktól.

A felszín a túlélés játszótere. Az elmélyült tudatállapot pedig a lélek otthona.

Ez a különbség, és ha innen nézed, akkor jó szerencsével, megjelenik a tiszta szándék a szívedben, hogy elindulj újra önmagad felé. És ekkor már az idő sem tényező többé. Egyszerűen ott dolgozik benned minden egyes történésnél, hogy érteni akarod, hogy jól akarod csinálni, a szívedből akarod csinálni. Igen, ilyenkor még akarod és még csinálod, mert ez egy folyamat.

Saját tapasztalatból mondom, hogy az én felpörgetett életem is átcsúszott a felszínesbe, és amikor hibát hibára halmoztam, tudtam, hogy lassítanom kell. Sok jelet kaptam, hogy lassabban, figyelmesebben, mélyebben, de nem tudtam a sodráson lassítani.

Ilyenkor az történik, hogy lassít helyetted Isten.

Ezek a pillanatok nem könnyűek, sőt kifejezetten nehezek. Ezek a pillanatok sorsfordítók, tényleg. Mert ezekben a pillanatokban meg kell állnod és ott csak kérdezel. Érteni és tudni akarod, miért a kényszer stop?

És Isten válaszol: mert hiába mondtam, hogy lassíts.

Bolygó szinten is ezt éljük már lassan egy éve – és, hogy meddig maradunk ebben? Rajtunk múlik.

A mélyülés az egyik kulcskérdés.

Ha képes vagy lassítani és jelen lenni a pillanatban, akkor elindulsz befelé. Kérdezz mindig: miért kaptam ezt a történést? Mire tanít engem?

A válaszokkal befelé indulsz. És legyél bátor, és kérdezz újra. Elemezz! Szedj szét minden történést a napodban egy ideig, hogy megérezd ennek az energiáját. S egy idő után, ha jól végzed ezt a gyakorlatot, már ez lesz a természetes és a pillanat tört része alatt minden érteni fogsz és képes leszel azonnal cselekedni.

 

De most lassíts. Mélyülj. Kérdezz. Elemezz. Aztán cselekedj…

 

A legcsodálatosabb út, a belső utazás önmagad felé.
Kezdd el ma. Ne feküdj le addig, amíg legalább 3 mai történést nem szedtél szét.

Idő

Én idő!

Mi is az az Én idő?

Miért van rá szükség?

Nekünk tennünk kell saját magunkért. A saját lelki fejlődésünkért senki más nem tehet helyettünk semmit. Erre pedig időre van szükség. Ezt hívjuk Én időnek. Amikor Időt szánok arra, hogy elcsendesedjek, hogy letegyem a rutinból végzett dolgaimat. Csak Én vagyok, figyelek az érzéseimre, megpróbálom megérteni, meglátni az Abszolút Igazság jelenlegi helyzetembe elém tárt esemény láncolatát.

Nincs szükségem ehhez senki másra. Elég vagyok Önmagamnak. Teljesen elégedett vagyok azzal, hogy Én vagyok, csak úgy egyedül és ez tökéletes és rendben van. Teljesen rendben van!!!!

CÉL: Hazatérni Istenhez!

cél hazatérni istenhez

Ahol Ő van az a mi valódi otthonunk, a lelki világ.

Ott élni örökké, boldogan a teljes tudás birtokában. Ez a mi valódi és eredeti helyzetünk.

Ezt sokan nem tudják, azt gondolják tévesen, hogy az élet célja az érzékkielégítés az anyagi élvezet.

De nem, nem ez az élet célja!

Ez annak a módja, hogy még inkább belebonyolódunk az anyagi világ szövevényes pókhálójába. Ha pedig belebonyolódunk, annak a természetből adódik, hogy szenvedünk. Amikor megértjük ezt, felülemelkedünk a materiális világ természetén, létünk attól kezdve egy könnyed tánc. Amíg azonban a matériába vagyunk beragadva, addig a lélek nem tud Isten dallamára táncolni. Addig szenvedés van.

Mégis, ki és meddig akar itt még szenvedni?

Felelősségvállalás

felelősségvállalás

Akarjuk vagy nem, elfogadjuk vagy nem, tudomásul vesszük vagy nem… de a tény, akkor is tény:

MINDANNYIAN FELELŐSEK VAGYUNK A SAJÁT CSELEKEDETEINKÉRT.

Ezek közül elsősorban azért, hogy mindaz a fájdalom, amit most tapasztalunk, az annak az eredménye, hogy hibát követtünk el. Elfordultunk a Legfelsőbbtől, és ezáltal lassan transzcendentális önmagunkról is megfeledkeztünk, aminek nyílegyenes következménye lett, hogy belekerültünk az illúzió börtönébe.

Vagyis ha fáj, bármennyire is fájdalmasnak és igazságtalannak érezzük, ami velünk történik, azt csak magunknak köszönhetjük. Mindaddig, amíg Istent, vagy mást hibáztatunk, akár teljesen, akár részlegesen, a felelősség súlyát még nem vállaltuk fel teljesen.

A felelősségvállalás azonban itt nem merül ki teljesen. Ki is kell javítanunk a hibát. Azaz dönthetünk, hogy önmagunkat választjuk-e, és legbensőségesebb, legmélyebb kapcsolatunkat a Legfelsőbbel vagy maradunk a fájdalmas relatív valóságunkban. Ha ebből a döntésből akár igaz önvalónk, akár Istennel való kapcsolatunk hiányzik, a hiba kijavítása csak részleges lehet és nem hozza meg a teljes eredményt.

Amikor nyitottá válunk önmagunk és Isten megismerésére, akkor elindulunk egy úton. Ezen az úton számtalan helyzetbe kerülünk, ami segít leválasztani rólunk mindazt, ami nem mi vagyunk. Ez türelmet és állhatatosságot igényel tőlünk. Ez az út ugyanis a legsötétebb tartományokon vezet keresztül, ráadásul olyan, mint egy labirintus.

Az folyamat során nem vagyunk egyedül, állandóan kapjuk a segítséget a legkülönfélébb forrásokon keresztül (pl. lelki tanítók, szentírások, jelek, belső sugallatok, stb.). De az már a mi feladatunk, hogy megtanuljuk felismerni ezeket a segítő energiákat.

Előfordul ugyanis, hogy éppen a segítő kéz által nyújtott kötelet véljük mérges kígyónak, míg a valódi kígyót a kötélnek. Ez mutatja, hogy még akkor is hibázhatunk, amikor már megkezdtük kijavítani az eredeti hibát. A folyamat tehát igényel egy tudatosságot részünkről, hogy tudjuk megkülönböztetni az igazat a hamistól. Ehhez folyamatos türelem, figyelem, fegyelem és alázat szükséges. Ahogy egyre erőteljesebben felszínre kerül bennünk az igazság, úgy fokozatosan az életünkben is kezd megnyilvánulni. Ezt érezni fogjuk.

Ez pedig arra ösztönöz, hogy még nagyobb léptekkel menjünk tovább, mert látjuk már világosan, hogy az eredeti hibát bizony ki lehet javítani és nem vagyunk örök sötétségre ítélve. Ez könnyedséget, örömet, bizalmat, vagyis igaz ragyogást hoz a létünkbe. 

Dimenzióugrás

Dimenzóugrás

Dimenzióugrás zajlik, méghozzá olyan lendülettel, mint ahogy egy oroszlán rugaszkodik el a földtől.

És mi mindannyian benne vagyunk ebben a folyamatban. Ez a jelenleg a Földön testet öltött valamennyi lélek számára (beleértve minden embert, növényt és állatot, sőt még a tárgyakat is (!) egy óriási lehetőség egy magasabb tudatállapot megvalósítására egyéni és kollektív szinten egyaránt.

E magasabb tudatállapotban megszűnnek az önmagunkról alkotott legkülönfélébb hamis elképzelések és feltárul az, hogy az Abszolútum apró részei vagyunk és egyetlen igaz vágyunk, hogy Vele harmóniában éljünk.

Elég a szenvedésből, elég a tudatlanságból, szelídség, erő, alázat és tudás jellemzi az új kort, aminek a hajnalán vagyunk.

A dimenzióváltás megtörténik, ez egészen biztos. A kérdés annyi csupán: Te hogy döntesz? Ugrasz vagy maradsz?

A vallások sokszínűsége

Mező virágai

Mint ahogy egy mezőn is rengeteg színű és formájú növény van, ugyanúgy Istennek és az ő képviselőinek is számtalan megnyilvánulási alakja létezik.

Éppen úgy, ahogy egy virághoz való vonzódásunk is spontán, mélyen ösztönös, amit nem lehet és nem is kell szabályozni, ugyanúgy Istennek is van egy formája, amihez belülről vonzódunk. Éppen ezért szeressük a saját szívünk választását, hiszen annak szava szent! 

Ha ezt tesszük, akkor mások választását is elfogadjuk és szeretjük, hiszen egyik virág sem fontosabb a réten, mint a másik. Amikor ezt éljük, akkor bár a mi választottunk marad mindig is a legszebb a saját lelkünk fényében, ugyanakkor el tudjuk fogadni, sőt tudunk örülni egymás virágának is és osztozni annak is a szépségében, illatában.

Ha mindenki úgy és abban a formában szeretné Istent, amit a szívébe be tudna fogadni, egy sokkal szebb és könnyebb világban élhetnénk. Persze a hasonlat nem tökéletes, hiszen sokkal inkább vagyunk Isten kis virága, mint Ő a miénk.

Hiszen mi őérte vagyunk és nem Ő miértünk. Annyi a dolgunk mindössze, hogy megismerjük, hogy mi milyen virágszál is vagyunk ezen a réten, és ki Ő, akihez a legmélyebben tartozunk.

Ennek megvalósításához egyszerűen csak annyit kell tennünk, hogy elfogadjuk Isten felénk nyújtott kezét és türelmesen hagyjuk, hogy felemeljen minket.

Küld el e-mail-ben
WhatsApp