A vallások sokszínűsége

Mint ahogy egy mezőn is rengeteg színű és formájú növény van, ugyanúgy Istennek és az ő képviselőinek is számtalan megnyilvánulási alakja létezik.

Éppen úgy, ahogy egy virághoz való vonzódásunk is spontán, mélyen ösztönös, amit nem lehet és nem is kell szabályozni, ugyanúgy Istennek is van egy formája, amihez belülről vonzódunk. Éppen ezért szeressük a saját szívünk választását, hiszen annak szava szent! 

Ha ezt tesszük, akkor mások választását is elfogadjuk és szeretjük, hiszen egyik virág sem fontosabb a réten, mint a másik. Amikor ezt éljük, akkor bár a mi választottunk marad mindig is a legszebb a saját lelkünk fényében, ugyanakkor el tudjuk fogadni, sőt tudunk örülni egymás virágának is és osztozni annak is a szépségében, illatában.

Ha mindenki úgy és abban a formában szeretné Istent, amit a szívébe be tudna fogadni, egy sokkal szebb és könnyebb világban élhetnénk. Persze a hasonlat nem tökéletes, hiszen sokkal inkább vagyunk Isten kis virága, mint Ő a miénk.

Hiszen mi őérte vagyunk és nem Ő miértünk. Annyi a dolgunk mindössze, hogy megismerjük, hogy mi milyen virágszál is vagyunk ezen a réten, és ki Ő, akihez a legmélyebben tartozunk.

Ennek megvalósításához egyszerűen csak annyit kell tennünk, hogy elfogadjuk Isten felénk nyújtott kezét és türelmesen hagyjuk, hogy felemeljen minket.

One thought on “A vallások sokszínűsége

  • 2020. november 17. at 11:45
    Permalink

    Elfogadom Isten felém nyújtott kezét és gyakorolom a türelmet, hogy felemelhessen.
    Hálás köszönet!

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Ha tetszett, oszd meg barátaiddal!

Küld el e-mail-ben
WhatsApp