Vallás

Ahol Ő van az a mi valódi otthonunk, a lelki világ.

Ott élni örökké, boldogan a teljes tudás birtokában. Ez a mi valódi és eredeti helyzetünk.

Ezt sokan nem tudják, azt gondolják tévesen, hogy az élet célja az érzékkielégítés az anyagi élvezet.

De nem, nem ez az élet célja!

Ez annak a módja, hogy még inkább belebonyolódunk az anyagi világ szövevényes pókhálójába. Ha pedig belebonyolódunk, annak a természetből adódik, hogy szenvedünk. Amikor megértjük ezt, felülemelkedünk a materiális világ természetén, létünk attól kezdve egy könnyed tánc. Amíg azonban a matériába vagyunk beragadva, addig a lélek nem tud Isten dallamára táncolni. Addig szenvedés van.

Mégis, ki és meddig akar itt még szenvedni?

Mint ahogy egy mezőn is rengeteg színű és formájú növény van, ugyanúgy Istennek és az ő képviselőinek is számtalan megnyilvánulási alakja létezik.

Éppen úgy, ahogy egy virághoz való vonzódásunk is spontán, mélyen ösztönös, amit nem lehet és nem is kell szabályozni, ugyanúgy Istennek is van egy formája, amihez belülről vonzódunk. Éppen ezért szeressük a saját szívünk választását, hiszen annak szava szent! 

Ha ezt tesszük, akkor mások választását is elfogadjuk és szeretjük, hiszen egyik virág sem fontosabb a réten, mint a másik. Amikor ezt éljük, akkor bár a mi választottunk marad mindig is a legszebb a saját lelkünk fényében, ugyanakkor el tudjuk fogadni, sőt tudunk örülni egymás virágának is és osztozni annak is a szépségében, illatában.

Ha mindenki úgy és abban a formában szeretné Istent, amit a szívébe be tudna fogadni, egy sokkal szebb és könnyebb világban élhetnénk. Persze a hasonlat nem tökéletes, hiszen sokkal inkább vagyunk Isten kis virága, mint Ő a miénk.

Hiszen mi őérte vagyunk és nem Ő miértünk. Annyi a dolgunk mindössze, hogy megismerjük, hogy mi milyen virágszál is vagyunk ezen a réten, és ki Ő, akihez a legmélyebben tartozunk.

Ennek megvalósításához egyszerűen csak annyit kell tennünk, hogy elfogadjuk Isten felénk nyújtott kezét és türelmesen hagyjuk, hogy felemeljen minket.