Harc II:
Tudom, sok mindenki megtorpan attól a szótól, hogy harc.
De gondoljuk végig, mi az ami könnyen jön, könnyen megszerezhető?
Most szándékosan szétválasztom az elme és a szív mezőjét. Melyik az a terület amelyikben nincsen harc. Ha az anyagi természetet nézzük ott is jelen van hideg és meleg összecsapása, a hideg, száraz elme a meleg szívvel szemben. Elkerülhetetlen az ütközet.
Nekünk le kell győznünk a saját elménket! Ami azt jelenti, hogy barátunkká kell tenni, lasszóba kell fogni, és le kell fékezni azért, hogy meghalljuk a szív szavát.
A szívhez mélység kell, elcsendesedés kell!
Tudom vannak, akik imádják a pörgést, pörögnek ezerrel, össze-vissza a saját tengelyük körül. A nagy pörgésben elment az életük a semmire, hibák tömkelegét felhalmozva, és annak visszahatásait viselve.
A harc tehát először saját magunkkal kezdődik!
Amikor bent a szívünk harcol a saját elménkkel szemben. Ha őszintén mélyen magunkba nézünk NINCS BÉKE!
Folyamatos feszültség van, fáradtság, sok esetben fásultság. Elmennek az emberek pszichológushoz, hogy elmében tartsák magukat, miközben a szívükre kellene figyelniük.
Feladatunk tehát, hogy megfigyeljük ezt az állapotot és a figyelmünket szépen lassan a szívünk felé fordítsuk és döntsünk.
Mert ha ezt a harcot nem vívjuk meg és nem választjuk a szívünk hangját – amely olyan mint az orchidea amely elmondja a másiknak, hogy szeretem – , akkor nincs szív, nincs élet és kell a másik szíve is cserébe.
Amikor pedig a szívek találkoznak, ott na ott van vége a harcnak, és elbúcsúzhatunk tőle örökre.
